Az Árpád-házi dinasztia kihalása (1301) után a magyar trónon idegen királyok követték egymást. Közülük különösen Luxemburgi Zsigmond emelkedett ki, aki öregkorára elérte, amit korábban mindenki lehetetlennek tartott: 1433-ban a magyar uralkodót császárrá, a keresztény világ fejévé koronázta IV. Jenő pápa.

I. (Corvin) Mátyás az első olyan magyar király, aki nem dinasztikus kapcsolatok révén került trónra. Machiavelli róla mintázhatta volna meg a nagy célokra törő reneszánsz uralkodó alakját. Fekete Seregével sorra elfoglalta a luxemburgi örökös tartományokat, Stájerországot és Karintiát, 1485-ben pedig székhelyét Bécsbe helyezte. Pompa és reneszánsz életöröm jellemezte a középkori magyar birodalom utolsó nagy királyának udvarát. Alakja a népi emlékezetben – különösen a későbbi ínséges évszázadokban – legendává lett.