Iskoláknak


TISZTELT TÖRTÉNELEMTANÁROK, NYELVTANÁROK ÉS OSZTÁLYFŐNÖKÖK,
KEDVES DIÁKOK!


A Budavári Labirintus rendhagyó történelem és művészettörténeti órára, illetve iskolai kirándulásra hívja meg Önöket és az osztály, az iskola diákjait.



Az Őskori Labirintus titokzatos folyosóin az európai barlangművészet legjelentősebb műveinek másolatai találhatóak.

A Történelmi Labirintus több mint egy kilométeres, kalandos és egyben tanulságos sétája során a magyar történelem legjelentősebb mozzanatai tárulnak fel szimbolikus formákban.

A Történelemvégi Labirintusban civilizációnk sorsa elevenedik meg 40 millió éves lenyomatok tükrében.

A Labirintus tárlaton különböző történelmi korok és kultúrák legértékesebb labirintusrajzolatainak és szimbólumainak gyűjteménye látható.

A diákok a Pantheon elnevezésű labirintuságban meghökkentő formában láthatják viszont a görög-római regék és mítoszok nagy alakjait.

A Bátorság Labirintusa még a rendhagyó iskolai órához vagy kiránduláshoz képest is kiemelkedően kalandos élményt nyújt, kicsiknek is, nagyoknak is.

A Vetítőben a Budavári Labirintusról és a Budai Várról szóló kisfilmeket mutatunk be, igény szerint magyar, angol vagy német nyelven.




A történelmi, művészettörténeti barangolás a Várhegy gyomrában kb. 40 percig tart, kérhető tárlatvezetéssel vagy a nélkül. A filmvetítés 15-30 perces. A tárlatvezetés kérhető magyar, angol vagy német nyelven.

Csoportos látogatás esetén a program ára:

Általános iskolás csoportok részére: 600 Ft/fő, középiskolások részére: 1100 Ft/fő. Két kísérőtanárnak ingyenes belépést biztosítunk.
A jegy ára tartalmazza a tárlatvezetést, és az egyéb meghirdetett programokat is. Tárlatvezetés igénye esetén előzetes bejelentkezés szükséges.

Bővebb felvilágosítás telefonon vagy emailben kérhető.


 




Fizetés készpénzben, forintban a helyszínen.

Programkereső

Mikor?

Mit?

keres

KÖZÖSSÉG

Facebook likes (hungarian + english)35.047

És 7.512 ember lájkolta az angol profilunk »

Lájkold Te is!

OSZD MEG

Furl Google Linkedin Facebook Technorati
Digg it! Del.icio.us Reddit Stumbleupon

PROFILJAINK

Facebook Twitter Panoramio
YouTube TripAdvisor