Bolyongások Európa Nagyjaival

Budapesti Pantheon

 

Dante Isteni Színjátékában Vergilius volt a kísérő a világunkon túli vonulásban. Az éjszakai, egyszemélyes útkeresésre induló látogató az európai kultúrát meghatározó alkotók közül választhatott magának kísérőt, lélekvezetőt. A koromsötét útvesztőkben, ahol csak a Labirintus Lámpás segített eligazodni a térben, a választott kísérő sejtései jelentették a láthatatlan labirintusfonalat - a feledésbe merülő Európa sejtéseit.

A Budavári Labirintusban 2004-től különféle szellemi műhelyek alakultak ki, amelyeknek a tematikája az ókori filozófiától egészen a modern irodalomig terjedt. Ezzel párhuzamosan indultak el az ún. Személyes Labirintusok, majd alakultak ki a Bolyongások Európa Nagyjaival című éjszakai programok. A több, mint egy kilométeres szakaszon 12 hangzó hangzó-pont volt, ahol különböző szöveges vagy zenei sejtések lepték meg az éjszakában bolyongó és kereső embert.

A Labirintus bezárása után, összefűztük és közzétettük a szöveges és zenei anyagokat, amelyeket a honlap Galériájában lehet meghallgatni, mementóként. A hangmontázsok anyanyelven, illetve ógörögül és latinul, valamint magyarul és angolul hallhatók. (A hanganyagok meghallgatásához engedélyezd vagy töltsd le a Flash Playert .)

A másik európai tematikájú kiállítás és program túlmutatott az írott, költött, megalkotott kultúrán - Európa hajnalkorának mítoszai és istenvilága irányába. Olyan formában, ahogyan az istenek, illetve annak nevei ma fellelhetőek.

Bővebben: Pantheon Budapest (2010-11)    Európai Pantheon (2011-)

 

 

Bolyongások Európa Nagyjaival a Budavári Labirintusban

 

 

AHOL AZ ISTENEK ÉS AZ EMBEREK HOMLOKA MÁR-MÁR ÖSSZEÉR

Bolyongások Európa Nagyjaival

"Éjjel-nappali" lett a Budavári Labirintus

Budavári bolyongások

Labirintus nélkül

Éjjel-nappali nyitva tartás a Budavári Labirintusban

Éjjel-nappal nyitva a Budavári Labirintus

Budapesti Pantheon - nyitóest március 27-én

Tárgyakba roskadt istenek