Faludy Györgyre emlékezünk - kiállítás és versszínház

"Én, ki megjártam mind a hat világot."

 
 
Faludy György költő 2006. szeptember 22-én lett volna 96 esztendős.
A Budavári Labirintusban 2006. szeptember 27-én kiállítással és színházi előadással ünnepeltük volna a jeles eseményt. Az élet azonban közbeszólt és a rendezvény sajnos már csak emlékezés lehetett Magyarország leghosszabb életű költőfejedelmére.
A Mester előtti tisztelgésképpen és az 1956. októberi forradalom 50. évfordulójára is emlékezve Nágel Kornél grafikusművész Faludy-versillusztrációi kerültek kiállításra Én, ki megjártam mind a hat világot... címmel. A megnyitóünnepség után, 19 órától Turek Miklós Rímes világnéző Faludy Györggyel című versszínházi előadását láthatták az érdeklődők.
A rendezvény két fiatal alkotó művészetének ritka találkozása volt Faludy György életszeretetének ihletettségében, gondolatiságában. Előadás és kiállítás egy különleges atmoszférájú történelmi környezetben, összekötve a középkori Pannóniát a XX-XXI. századi Magyarországgal.
A kiállítást Kántor János grafikus-és festőművésznyitotta meg.
 
Udvarias volt, szinte szende,
félénk, szerény-ügyefogyott
az emberekkel szemtől, szembe,
de roppant gőgöt hordozott
magában, bár ez ritkán látszott;
ha versnek hitte önmagát,
rögtön emigrált a világból,
s így hány szerelmes éjszakát
mulasztott s délutáni párzást,
mert nemnek nézte az igent.
És mégsem ismert semmi gátlást,
ha egy államnak nekiment.

/F.Gy. jelleméhez/




Az esemény támogatói voltak:
Kiemelt támogató: Magyar Villamos Művek Zrt.
Főtámogató: Magyar Suzuki Zrt.
További támogatók: Magyar Nemzeti Múzeum, Budavári Labirintus, Helikon Könyvkiadó,Vincze László és Fiai Papírmerítő Műhely, EOK Hungária Kft., C-galéria